Orbán Viktor: Legyetek bátrak, ez volt a mai nap üzenete
Ferenc pápáról azt mondta, bátorítója, fölbujtója és biztatója volt minden békekezdeményezésben.
Ferenc pápáról azt mondta, bátorítója, fölbujtója és biztatója volt minden békekezdeményezésben.
Egy ember van csak közöttük.
Azt még nem tudni, mire jutottak.
A miniszterelnök szerint az, hogy Ferenc békepárti volt, adott egy természetfeletti támogatást a magyar álláspontnak is.
A világ vezetői mellett rengeteg hívő gyűlt össze Rómában, hogy elbúcsúzzanak Ferenc pápától. Ilyen volt a temetés percről percre.
Egy átalakított üvegfalú pápamobilban viszik át Ferenc pápát a vatikáni Szent Péter térről a Santa Maria Maggiore-bazilikába, hogy a menet útvonala mentén álló gyászolók is láthassák a megboldogult egyházfő koporsót – jelentették olasz hírportálok.
Kora reggeltől özönlenek a hívek a vatikánvárosi Szent Péter térre, hogy részt vegyenek a hétfőn elhunyt Ferenc pápa gyászszertartásán.
A magyar katolikus egyház feje erős jelölt Ferenc utódjaként, de pont ez ad okot az aggodalomra – fejti ki a Guardianben a nagy költő unokája, aki Budapesten él szabadúszó újságíróként és főleg vallási kérdésekkel foglalkozik.
Korábban bizonytalan volt, hogy Kijev bombázása miatt el tud-e menni.
A modern katolicizmus megreformálásának programjával lépett színre Ferenc pápa, aki azonban megválaszolatlan kérdéseket és megosztottságot hagyott maga után. Nyitottságával és szeretetével az egyház új arcát mutatta meg, de még nem tudni, az utódja milyen utat választ.
Nemcsak az élete és a pápasága lényegült át üzenetté az évek során, hanem most a haldoklása és a halála is. Ferenc nem tudott, és nem is akart leállni, a szolgálatot egészen az utolsó pillanatig komolyan vette. A halála előtt pedig egy már-már forradalmi dolgot mutatott meg az életről.
A magyar miniszterelnök és köztársasági elnök már pénteken Vatikánvárosba érkeztek.
Az orosz elnök és az izraeli államfő kifejezték részvétüket, de a szertartáson nem vesznek részt a Szent Péter-bazilikában.
A belpolitikai csatározásai mocsarába lehúzva emlékezett meg Ferenc pápáról szokásos pénteki közrádiós interjújában a kormányfő. Még a tények sem zavarták meg abban, hogy mondandójához hajlítsa a valóságot.
Sergio Alfieri beszélt arról, miért nem vitték kórházba hétfő reggel Ferenc pápát, és hogyan búcsúzott el tőle.
A miniszterelnök is részt vesz az eseményen.
A fideszes provokátor lényegében Jézushoz hasonlította magát, de nem büszkélkedett túlságosan az akciójával.
Nem kizárt, hogy éjfél után is nyitva marad a Szent Péter-bazilika.